400+
aktív tanuló
2
nyelv
170+
óra tananyag
Neked melyik ismerős?
„Pár hét után mindig feladom…”
Lelkesen kezded, de a motivációd hamar alábbhagy. Az ezer más teendőd mellett nehezen tudsz rendszeresen időt fordítani a nyelvtanulásra, ezért egy idő után egyszerűen csak feladod.
„Járok az órákra, mégsem tudok megszólalni…”
Eljársz az órákra, gyakorolsz a különféle applikációkkal, de amikor arra kerülne a sor, hogy megszólalj, a szavak mégsem jönnek. Hiába tudod a szabályokat, a gyakorlatban nem áll össze.
„Azt hiszem, nincs nyelvérzékem…”
Mások látszólag könnyedén tanulnak meg egy idegen nyelvet, te meg küzdesz vele. Talán már el is könyvelted magadban, hogy nincs tehetséged a nyelvekhez.
Ha ezek közül bármelyik igaz rád, nem vagy vele egyedül. És nem veled van a baj.
Pár visszajelzés a diákjainktól
Így született a módszer
Szia! A nevem Vass Szofi és a spanyol nyelvet pont fordítva tanultam, mint azt szokás. Először megtanultam beszélni majd később, az egyetemen hozzáillesztettem a nyelvtant is.
A friss, ropogós diplomámmal a Kanári-szigetekre költöztem és egyből nyelvtanítással kezdtem foglalkozni.
Azt látva, hogy az embereknek mennyire nehezére esik a nyelv, elgondolkodtam azon, hogy mi az, amit én másképp csináltam.
A saját tapasztalataimra alapozva és a diákjaimon kísérletezgetve 5 éve megtaláltam azt a formulát, ami működik. 2021-ben csináltam belőle egy minikurzust a Facebook-on, ami után 300 ember követelte a folytatást. Így született meg az SV Kurzusok.
Mi az a blokk-alapú nyelvtanulás?
A hagyományos nyelvtanulási módszerekkel először megtanulod a szabályokat, majd megpróbálod alkalmazni őket. Az ember azonban természetesen nem így tanul nyelveket. Ezért nem működik ez a megközelítés a legtöbb embernél.
Mi megfordítjuk a sorrendet. Nem szabályokat tanítunk, hanem használatra kész elemeket adunk a kezedbe. Ezeket nevezzük nyelvi blokkoknak.
A "nyelvi blokk"
A blokk nem csupán egy szó és nem is mondat. Egy olyan használatra kész jelentés-egység, ami már tartalmazza a nyelvtani működést is. Nem kell azon gondolkodnod, hogy hogyan ragozd. Akár azonnal beleillesztheted egy mondatba.
-
budapest
-
budapesten
A „Budapest” és a „Budapesten” két külön blokknak számít, mert másra használjuk őket.
Így áll össze
A blokkokat azonnal kombinálhatod. Az első leckétől kezdve mondatokat raksz majd össze, nem szabályokat magolsz. A nyelvtan nem magyarázatként érkezik, hanem mintaként, amit a használat közben ismersz fel.
-
én is
-
beszélek
-
spanyolul
A megtanult blokkokból már az első 20 percben összeraksz majd olyan mondatokat, mint: „Én is beszélek spanyolul” – anélkül, hogy bárki elmagyarázná neked a „beszélni” ige ragozását.
Így rögzül
Minden új blokk a már ismert elemek közé épül be. A korábban megtanult blokkok folyamatosan visszatérnek új összefüggésekben. Nem kell külön ismételned. Az ismétlés a rendszer része.
-
én is
-
budapesten
-
lakom
A 3. lecke blokkjai, a 7. leckében új kombinációkban jelennek meg. A tudásod észrevétlenül erősödik.
Neked való, ha...
-
Szeretnél végre megszólalni
-
Már többször nekifutottál a nyelvtanulásnak, de mindig elakadtál
-
Frusztrál a sok nyelvtani szabály és a magolás
-
Csak rövid időt tudsz naponta rászánni a tanulásra (Kb. 20-25 perc)
-
Külföldön élsz vagy költözni tervezel, és használható tudásra van szükséged
Nem neked való, ha...
-
Nyelvvizsgára készülsz és tesztfeladatokat keresel
-
Már folyékonyan beszélsz és csak csiszolni szeretnéd a tudásod
-
Gyerekeknek keresel spanyol tanfolyamot
A módszerünk azoknak készült, akik a hagyományos nyelvtanulással nem jutnak egyről a kettőre. Ha ez te vagy, itt a helyed.
Kezdj el te is építeni!
spanyolul
- 3 szinten: kezdő, középhaladó, haladó
- 208 feltöltött videós lecke (15-20 perc)
- Összefoglaló PDF + feladatsor minden leckéhez
- Szókártyacsomagok a további gyakorláshoz
- Folyamatosan bővülő adatbázis
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik az alapoktól indulnak, vagy akik meglévő tudásukat szeretnék stabilizálni és bővíteni.
angolul
- Kezdő szinten
- 90 feltöltött videós lecke (15-20 perc)
- Összefoglaló PDF + feladatsor minden leckéhez
- Szókártyacsomagok a további gyakorláshoz
- Folyamatosan bővülő adatbázis
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik a hagyományos keretek között hiányosan elsajátított angolt szeretnék végre stabil alapokra fektetni.
Gyakori Kérdések
Tényleg elég napi 20-25 perc?
Igen. A leckék erre az időtartamra vannak optimalizálva. Sokan a reggeli rutinba építik be a leckéinket, vagy utazás, házimunka közben hallgatják újra. A rendszeresség az, ami igazán számít.
Lemondhatom bármikor az előfizetésem?
Igen. Nincs hűségidő, nincsenek rejtett feltétel. Az oldalra bejelentkezve, a Saját fiók menüben tudod kezelni – lemondani vagy szüneteltetni – az előfizetéseidet.
Mennyi idő alatt látok majd eredményt?
A legtöbben az első héten már mondatokat raknak össze. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy hét alatt megtanulsz egy nyelvet — de azt igen, hogy az első pillanattól használható tudást építesz majd.
Van mobil applikáció?
Jelenleg a programjaink a webes felületen keresztül működnek, de a videók mobilon is tökéletesen nézhetők. Dedikált app fejlesztése folyamatban van.
Más nyelveket is tudok tanulni ezzel a módszerrel?
A programunk kiterjesztése több nyelvre már folyamatban van. Hamarosan több opció is elérhető lesz majd.
